óriási ürességet érzek. úgy érzem életem egy igen jelentős szakasza lezárulóban van. talán kezdem elérni az oly áhított ataraxia állapotát. igazán szeretném már; hogy ne idegesítsem magam és na szomorkodjak teljesen felesleges dolgokon. várom már a teljes nyugalmi állapotot; a szelektáció végét. a gondolatok selejtezése nehéz számomra; megrögzött emlékgyűjtő vagyok. már-már azt mondanám kényszerbeteg is vagyok belé. túl sok mindent tudok eltárolni a szürkeállományba; ami aztán teljesen felesleges. egyik jó barátommal; hajnali háromkor éppen arra a következtetésre jutottunk; hogy mi igazán különleges egyedei vagyunk az emberiségnek. és; ezt nem feltétlenül pozitívként értem. mind a kettőnknek van valami megrögzött kattantsága. mondhatni kényszerűsége; mániája. nem értem; hogy egy ótvar szeretethiány; hogy tudja így marcangolni az énem; nem tudom felfogni. de nem baj; lesz majd jobb; nemsokára. legalább nem jár már annyi hülyeség a fejembe; mint annak előtte. sokkalta nyugodtabban és higgadtabban tudom kezelni a dolgokat. és már már boldog is lehetnék; egy csöppet; ha nem tátongna bennem egy ekkora; mérhetetlen nagy űr.
vágyom; hogy érezd a szerelmemet.vágyom; hogy érezd; hogy szeretlek; hogy érezd. nekem nem kell más; csak téged akarlak. ha volt is más; feledem; csak téged akarlak.
♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése