nem tudom ki vagy. vagy éppen mi. lényed szavakba önthetetlen - nemhogy leírható lehetne. nem tudlak megfogalmazni. talán nem is akarlak. élő emlék vagy. hangulatok, ízek, érintések tömkelege. érezlek. csodállak. vágylak. szörnyű ezeket ilyen semmitmondó szavakba ültetni, amelyekből már a csíra is halálba születik. szabadulni szeretnék az érzéstől, ami nyomja a lelkemet. de egyszerűen képtelen vagyok, hiszen a nap minden pillanatában ott szunnyadsz TE. egy hang fojtott, keservesen elhalóan utánad kiáltana: HIÁNYZOL! - de nem érne vele semmit sem. hiszen nem hallod. nem akarod hallani. nem akarsz már többet belőlem csak játszol, mint macska az éppen elejtett zsákmánnyal, majd szépen otthagysz, tehetetlenül. azt mondtad nem akarsz bántani, vagy fájdalmat okozni, ezért nem jössz be hozzánk csak ritkán. ezzel bántasz, hogy el akarsz szakítani magadtól. csodálatos vagy, hogy ennyi idő után is képes vagyok ilyen intenzíven érezni irántad. bár tudom, ez a teremtmény nem az már, akit ismerek. kiforrottabb, csodálatosabb, tökéletesebb, ismeretlen és kihívó. kívánatos, mondjuk. mondtam már, hogy elolvadok a mosolyodtól, mint egy jégszobor a banketteken? nem, még azt hiszem nem. legalábbis ennyire semmitmondóan biztosan nem fogalmaztam. szeretem a mosolyodat. minden pillanatban képes vagyok magam elé képzelni. hogy szeretlek-e? - ahogyan závada uraság fogalmazott:
hogy szeretlek, csak nyers nyelvtan
s ki üres, részed nem lehet
semmim sincs, hát velem van
az hogy elengedtelek.
elengedtelek? minő balgaság. fizikailag elengedtelek, de lelkileg sosem tudtalak, pedig kézzel lábbal tiltakoztam a lényed ellen. ami elmúlt, annak nincs helye többé a jelenben. - gondoltam én. de te megjelentél óvó szárnyaidat rám terítetted és megsimogattad a lelkemet a szavaiddal. és én csak ittam, ittam, nagyokat kortyolva az éltető szavaidból, hiába volt maróan keserű és fájdalmas minden egyes cseppje. engesztelő volt és nyugtató. emlékszem, átöleltél és azt mondtad: ,,figyelj, én nem az vagyok már, aki voltam. nem bízom meg senkiben." aztán mégis, mégis ott voltál mikor szükségem volt rád. segítettél, ahelyett, hogy hagytál volna a hülyeségembe fulladni. fulladni. megérdemeltem volna. főleg azután, amit veled tettem. nem szerettelek volna tönkretenni, mégis sikerült. - éljen, egy pont rokasuperhero-nak. balfaszságból színjeles! - erre te azt mondtad: ,,én üldöztelek el magamtól, mint ahogy mindenki mást is." - ennél nagyobb butaságot életemben nem hallottam még. tökéletes voltál csak kölyök. mint ahogyan én is. éretlen, értékítéletileg 0. elbasztam, tönkretettem, elüldöztem a legfontosabb, legszeretettebb lényt az életemben. én voltam. NEM TE, HANEM ÉN. én tehetek az egészről. mára meg már nincs visszaút. az idő elnyelt, elszorított. most új vagy. új és ragyogóan ékes. fénylesz. ismerős mégis ismeretlen. egy emlékembe égett drága kincs. pont olyan vagy, mint amire emlékszem. csak az idő. csak az idő az, amely tökéletesre csiszolt téged és az éleiden szivárványosan törik meg a fényed. csodálatos vagy és kecses. jéghidegen égetsz. fájón melengeted a szívemet.
I MISS YOU DEEPLY, UNFATHOMABLY,
SENSELESSLY, TERRIBLY.
- Franz Kafka
mégse múlsz, összetörsz, dacolsz.
