a játéknak vége; ami az emberből maradt; már régen a dögevők és lárvák étke. ez inkább isteni eredetű valamik összecsapásával lenne leírható. mindig is utáltam a függőséget; a szerelmet vagy bármit ami ezekhez köthető. jelen esetben az elsővel kellett illetve még kell számolnom. a függőség. túlságosan társfüggő vagy társaságfüggő vagyok; ha valaki sokat foglalkozik velem megszokom; elkényelmesedem; vagy éppen szívvel-lélekkel próbálom neki viszonozni tetteit. úgy érzem ez most sincsen másképp. játszottunk; nyíltan és mégis vesztettem. most sokan hülyének néznek; de nem tud érdekelni. számomra meglehetősen felemelő volt eme pár hónap melyet vele tölthettem. sajnálom; hogy nem feleltem meg neki; vagy éppen másra vágyik. én úgy érzem megtettem minden tőlem telhetőt; amit csak lehet egy ilyen bonyolult szituációban. akármennyire is próbálom tagadni; szeretem. nem szerelemből; de nem is vagyok közömbös iránta. sok mindent köszönhetek neki az elmúlt időben. kirántott egy mélypontból; ami már a durva alkoholizmus határát súrolta. boldoggá tett; megnevettetett; néha kikészített; de összeveszni nem vesztünk össze soha. hálás vagyok neki; amiért sok mindenben támogatott; talán támogat is. de el kell fogadnom a döntését; ami nem megy az nem megy. igazándiból egyet kívánok neki; hogy legyen boldog örökre; meg legyen minden jó az életében; szeressék és becsüljék meg annyira amennyire kell és amennyire én nem tudtam. nem mondom; azt hogy nem fáj; mert igen is kellemetlen sőt iszonyúan fáj; mint valami drogos úgy remegek; úgy megbabonázott a kis szemétláda. de majd egyszer jó lesz; erős leszek és leszokom a drogról. és újból neki állok az életemhez; reménykedve; hogy az út nem újfent az alkoholizmushoz vezet. ellenben míg vele voltam sokat változtam; sokkal higgadtabb vagyok; többet nevetek; jobb lett a közérzetem és önbizalmat is adott jócskán. ahhoz képest; hogy le voltak fektetve a játékszabályok és tudtam minden lépésről; és ennek következtében nem bíztam el magam az; hogy már nincs iszonyúan megvisel; annak ellenére hogy felkészültem már régen erre. azt hittem gyerekjáték lesz; de legszívesebben telesírnám a kispárnámat; ( itt megjegyezném azért szerencse; hogy nem az a típus vagyok. ) meg elmondanám milyen szar az élet; de nem érnék el vele semmit; arról nem is beszélve mennyire gyerekes és szánalmas viselkedés lenne. a szomorúságot álcázni a világon a legkönnyebb; egy két mosoly és már mindenki azt hiszi; hogy boldog vagy és semmi gondod nincsen. az emberek átverhetők; mert mindig az alapján ítélnek; amit éppen látnak; ezért is oly könnyű játszani nekik.
annak ellenére; hogy ezt módszeresen próbáltam tagadni; éreztem iránta valamit. minél több időt töltöttem vele; annál inkább tudtam; hogy az érzések nem múlnak el.
tulajdonképpen; azt se tudom; hogy hogyan kezdhetnék neki a mesémnek. elvagyok veszve a gondolataimban. kicsit félek; nem tudom; hogy mit akarok; kétségek között vergődöm. és mégis; azt kell; hogy mondjam; hogy végre viszonylag jó az életem. túlléptem a nehéz időszakon. hihetetlen nagy kételkedés fogja el a szívem akármibe is kezdek bele. meg tudom-e csinálni?. vagy megint szokásosan elbaszom?. megfelelek-e?. és az egyéb ilyen jellegű önbizalom-romboló kérdések hada szállja meg a szürkeállomány tekervényeit. és ez a nagy baj; hiszen sokszor ezen kérdések válaszát kutatva rohanunk el amellett; hogy ne rontsunk el dolgokat. hogy minden jó legyen; de legalábbis szép. és talán egy cseppnyi boldogságot nyújtani tudjon.
ezt egy jó pár napja írtam; de nem tettem közzé. most megteszem. azóta pozitívabb lettem; jó irányba fordultam. igyekszem nyugodtabb lenni és örülni minden apróságnak. sajnos még mindig kell néha az alkohol mámora. lehet az utóbbi időkben túlzásba vittem eme csodaszer fogyasztását. de majd idővel ez is változni fog. szeretném; ha jó lenne; sőt nem is. HISZEM; HOGY JÓ LESZ!. hiszem. nem remélem; nem szeretném; hanem HISZEM; TUDOM; HOGY JÓ LESZ!.
úgy érzem; hogy az életem egy fontos szakasza lezárult. átestem a következményeken és a velejáró érzelmi válságon. a problémák nem múltak el; de leküzdhetőbbé váltak. tisztábban tudok gondolkozni; látni. nem vagyok már elvakult; ki rohanjon kétségbeesve a lehetetlen kapcsolata után. kipihentem magam; mintha egy rémálomból ébredtem volna fel. egy hosszú és fájdalmas rémálomból. helyrepofoztam magamat; meg jó páran segítettek is. néhányan a tudtuk nélkül. köszönöm nekik nagyon. itt volt már az ideje a továbblépésnek; főleg; hogy itt a nyár is és szép az idő meg eljön a bolondozások ideje is. bár minden pillanat a bolondozásé; de akkor is. nyáron az ember szabadabb; nem köti semmi jobb esetben. a mostani állapotomat vizslatva; azt mondanám; hogy felküzdöttem magamat arra a szintre; amikor minden tökéletes lenne; ha... ha ez a 'ha' nem szerepelne itt; azt is állíthatnám; hogy jókedvem van; majdhogynem elértem a boldogságot. de; sajnos ez nem így van; a szívem mélyén igazán nagy űrként viselkedik a tömör magány. de ez az állapot is leküzdhető lesz egyszer. addig viszont hosszú és nehéz út áll előttem.
egyszer véget érő halálos harc. oh; merő kín; sápadt szenvedély; mind csak áztatott buja kéj. a nap lebukik a horizonton; egyedül maradsz minden ponton. bukott angyalként nézem a világot; kitépem szárnyaim; s fejet hajtok. te kegyetlen valóság; bús szenvtelen álomvilág!. bánat; fájdalom és kín;
könnyeim; mint szivárvány szín.
szörnyű kegyvesztett szellem; jéghideg tekintet;
s szívében tengernyi szeretet.
mélységes fájsz; e pataknak tükre;
romlott érzelmek; kelletlen képe.
de figyelj csak!. csend van.
szívet tépően hallgatag a táj.
csúf; ostoba; szertelen magány!.
féreg mivoltát idézi énemnek;
láncos kutyáját a félelemnek.
vicsorogva tekint felém;
ostoba eb!. bennem te élsz!.
széttéped szívemet;
s fukar dögevők elé veted.
hess!. ocsmány keselyű; szégyenletes róka!.
fájó testemnek kisded porcikája.
semmit nem ér; de küzd hasztalan;
a vád mely éri alaptalan.
végtelen rázza; zörgeti porláncát;
s megtörli véres orcáját.
de ah kedvesem; te őrjítő magány!-
véred csorogva foly; mily nagy talány:
miért érzem szívemben mind e kínt?.
hisz tiéd ez összes borzadály.
H A L O T T I _ L E P E L _ É S _ L I L A _ B Á J .
régen írtam. talán nem jött az ihlet vagy csak képtelen voltam írni bármit is; ami ez alatt az időintervallum alatt történt. jó is volt; rossz is volt; de csak éppen annyira; amennyire szokott lenni általában. nem vagyok jól; sőt egyre inkább a szakadék szélére kerülök; vagy tán már azon táncolok. nem tudom. egy biztos; hogy nem akarok senkinek se rosszat; de mégis sikerül. és nem egyszer; nem is kétszer; sokszor. bennem van a hiba; ez valószínű. próbálok nem a problémákon rágódni; hanem éppen kiutat keresni a boldogság felé. ha egyáltalán az élet rám osztja azt a lapot; hogy lehessek még boldog. előtört az versíró vénám is; nem a legjobb fajta; de hobbi szinten gondolatok kiírásának egyik legjobb módja. ugyan úgy; mint ez a blog. sajnálom; amúgy; hogy nem írtam; meg azt is; hogy csak a problémáimról írok. de majd lesz jobb és lesz szebb a világ. talán... egyszer.
5 perces
foltozom a lelkemet;
van már rajta folt végtelen.
játszottam vele merészen;
most ölelném szelíden.
késő a bánat; nagy a fájdalom;
mást okolni aljas rágalom.
magam vagyok; egyedül.
a magány a szívemben hegedül.
szeretnék én; de nem lehet;
szomorúság öli az érzelmet.
zongorán játszik a lila félelem;
ezt a dallamot már régről ismerem.
fájdalmas; kínzó hangjegyek;
tőrként sebzik a szívemet.
menekülnék; de láncba verve állok;
rettenetes; vészjósló godolatok. 2012. roka
elmentünk rongyba trollkodni pár csoporttársam és egyik jó barátom. tulajdonképpen; nekik köszönhetem; hogy ezen a napon valami történt; és; hogy egy iciripicirit feldobódott a hangulatom. ha ők nincsenek; nem is tudom mi lett volna.
azt mondják; a szerelem költővé tesz. gyakran. a barátság az életet teszi költőivé és költészetté. a szerelemből a költészet hamar kivész; mert a szerelemnek minden csak eszköz; hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét; a férfit és a nőt egybeolvassza. a barátság maga ez a poétikus kapcsolat. és a verseket nem írjuk; hanem éljük.
ma reggel fél 6-kor keltem; kedves kis kurzusfelvétel miatt; hát persze; hogy; amit szerettem volna; helyből elkapkodták. találkoztam két kedves volt iskolatársammal. jókat beszélgettünk; meg hülyültünk. felelevenítettük a múltat; a bohóckodásokat. kellemes volt igazán beszélgetni ilyen régen látott ismerősökkel. aztán egyik csoporttársammal elmentünk színházjegyért; mert beszerveztem egy kisebb csapatot; a macskafogóra. nagyon kíváncsi vagyok. régen voltam már színházban; pedig igazán szeretek oda járni; csak sajnos a pénztárcánk az estek hihetetlen nagy százalékában nem igazán tudja állni a költségeket. aztán elmentünk propiba; beszélgetni. jó volt már olyan régen beszéltem a leányzóval; pedig igazán megszerettem. ♥
ma arra gondoltam; mi lenne; ha elmennék elé és eltöltenénk a délutánból egy órácskát kettesben. de el is tettem róla; mert felesleges szív szaggató érzés lett volna. ami Ő; az nem érdekel; nem is fog. nem akartam; hogy érdekeljen; csak szomorú dolgokkal tölti el a szívemet. ezért; jóbarátokat néztem egész délelőtt; aztán meg kaptam egy sms-t; hogy a srác; aki elkísérné nem ér rá; és lenne-e kedvem menni. a válasz természetesen a szívemben óriási IGEN!. volt. de az eszem fékezett; hogy hahó; nem ő az; aki miatt emészt a bánat. fel kéne ébredni a kis álomvilágomból. ezért felhívtam; hogy lemondjam; hogy nem leszek ott. de meggyőzött; hogy beszélni akar velem; és hogy menjek el. el mentem. bocsánatot kért; azért mert tegnap bunkón viselkedett velem. édes volt; és csodás az az egy órácska; amit vele tölthettem. de tudom; ezt nem lenne szabad. el kell; hogy engedjem. muszáj.
reggel teljes gyomorideggel ébredtem; hogy úristen megkaptam-e a vizsgám eredményét vagy nem. de természetesen még nem volt alkalma felrakni; így várnom kellett még néhány órát; mire végre megjelent az etr-ben az a csodaszép hármas; aminek soha életemben nem örültem még ennyire. nagyon lefárasztott már az egész; nem ezt a vizsgát kellett volna utoljára hagynom; gondolhattam volna. nem baj most már egy cseppet tapasztaltabb vagyok. legközelebb jobb lesz. ajj csak éljem már túl ezt az óriási hiányt a lelkemben és a szívemben; el kell fogadnom. de nagyon nehéz; őrülten nehéz; főleg; hogy a szívem mélyén nem is akarom elfogadni; sőt eszeveszettül tiltakozik az elfogadás ellen; mert állítása szerint Ő még az övé; de már rég nem az enyém. sajnálom az utóbbi időkben írt szenvedéseimet; ígérem; ha túl jutottam a mélyponton újból; normális vagy éppen nem normális gondolataimról is írok; de sajnos ez most az érzelmek viharos összecsapása. megpróbálom minél hamarabb legyűrni és visszaállítani az életem a régi kerékvágásba.
illúziók; ábrándok színes kupolái alatt várta az első férfit; aki majd észreveszi őt. a palota elé rózsákat és dáliákat ültetett és puha kis ösvényt épített közéjük; hogy azon keresztül jöhessen érte a virágillatos kerten át. hány estén és hány éjszakán keresztül épült ez a palota; hány magányosan átábrándozott óra ültette be karcsú virágaival az ösvény széleit; a valóság és a palota között. és most eljött. és nem a kapun keresztül jött és nem az ösvényen keresztül jött: csak átlépett a kerten és nagy durva lépéssel a palota színes tetejére lépett, a kupolák összedőlnek alatta; a virágok széttaposva hevernek a földön; a drága; színes üvegtető helyén; pozdorjává tört cserepek között egy arc néz lefele és nagyon a valóságból hozott nyelven; egyszerűen; durván; csak ennyit kérdez: akar-e a feleségem lenni?.
2012. január 30., hétfő
ma volt az utolsó vizsgám. eléggé úgy éreztem; hogy elbasztam és ezzel a szakosodásomat is. lementünk csoporttársakkal cuba-ba lazítani; iszogatni beszélgetni. egyiktől kaptam; egy sört a jegyzetekért; amit küldtem neki. na meg míg elmentünk egy másikkal wc-re; addig az a bolond vett nekünk még egy-egy feles becherovkát. megnyugodtam meg minden; hazafelé persze túl sok emlék tört rám megint; túl sok ismerős arccal találkoztam. mire hazaértem teljesen elvesztem a gondolataimban; ezért úgy döntöttem tartok egy kis délutáni pihenőt. jót tett. kitisztult a fejem és józanabbul gondolkoztam. erre ; hogy mindenkinek meg van már a vizsgaeredménye csak az enyém nincs sehol. így hát; írtam a tanár úrnak; majd pár óra elteltével rájöttem; hogy csessze meg de egy idióta vagyok; nem írtam rá a nevemet. tehát így várhatok holnapig.
mai nap; csak egy átlagos undormány vasárnapi nap; amit váltig állítok; hogy már jobban utálom; mint a hétfőt; vagy a hét bármelyik másik napját. ma konkrétan néztem ki a fejemből; semmire se volt jó ez a nap. átjött legjobb barátom; hülyültünk; hogy a 'FERENC EGY MAJOM!.' mindezt anyának illetve anya bátyjának az oroszkönyvében találtuk oroszul felírva. aztán figyelmesebben megnéztük alá ez volt írva: 'nem majom; csak rendőr.' ez volt a legcsodásabb felfedezésünk a mai napban.
átlagos; sablonos szombat; semmi nem történt. este se tudtam menni semerre; mert lábra nem tudok állni. ha tudnék; akkor se hiszem; hogy annyira csapatnám a bulit. nem tudom; kicsit bereccsentem és elkezdtem a múlton rágódni; hogy 'mi lett volna; ha...'; ez egy elég veszélyes küzdelem az agyam és a szívem között. egyszerűen tényleg nem akarom se a szívem; se az eszem felfogni azt; hogy akit szeretek; nem lehet az enyém. mind a kettő bízik benne; hogy még van esély arra; hogy visszajöjjön és boldogok legyünk. de az egyik próbál figyelmeztetni; míg a másik rohan eszeveszetten előre. néha úgy érzem; az egész szenvedés hiábavaló; de aztán jön egy cseppnyi boldog pillanat és szívem megint megtelik reménnyel. hülye dolog ez a szerelem; undorító semmirekellő és hasztalan érzelem. nem értem; hogy mások mi a fenét esznek rajta. azt hiszem mindegy is. sok szépet mindenkinek!. *-*
'szeretlek; mint a folyó; amely magányosan és gyengén indul útnak a hegyen; aztán elkezd növekedni; csatlakozik más folyókhoz; és végül már nincs az az akadály; amit ne tudna leküzdeni; hogy eljusson oda; ahova akar. így hát elfogadom a szereteted; és átadom neked az enyémet. egy olyan szeretetet; amelynek nincs neve; nincs magyarázata; ahogy a folyó sem tudja megmagyarázni; miért pont arra tart; amerre tart; csak folyik előre. egy olyan szeretetet; amely nem kér és nem ad semmit cserébe; csak van. én soha nem leszek a tiéd; te soha nem leszel az enyém; de így is elmondhatom; hogy szeretlek.'
végre itt a várva várt péntek; a felszabadulás napja; amikor végre feltöltődöm valamennyi energiával. és; ha úgy jön ki; egy hatalmasat bulizunk. ez nálam így is lett; három helyre is hívtak az este folyamán; de sikerült olyan illuminált állapotba kerülni; hogy a teleportfunkció majdhogynem tökéletesen működőképes volt. nagyon jó estén volt; nagyon jó barátokkal; és persze keveréssel. egyik legjobb barátommal találkoztam; majd kimentünk a próbateremben. megfordult a fejemben; hogy ezelőtt mi a francért nem jöttem ki ide. mint igaz a szóbeszéd; tényleg igazán jó kis zené tolnak a drágák. nyomták a zenét ittuk a keverést és abban a pillanatban minden tökéletesnek tűnt. aztán kikötöttünk stefánián; ahol jókat beszélgettem; tökéletes eszmecserét folytattam egy fontos emberrel. azután rock klub; majd megkerestem a kedves kis csoporttársaim; a városban; aminek nem sok értelme volt. mert a csúnya nagy kopasz bácsi nem igazán kedvelte az állapotomat. így hát valamilyen úton-módon visszatértem rock klubba. közben sikeresen kiment a bokám is. végül is tökéletes este lett volna; ha a szívemben nincs ekkora hiányérzet. de sajnos mindig akad; pedig manapság annyira pozitívan állok a jövőhöz; hogy igen basszus végre jó lesz; de mindig pofára ejt. nem baj nem adom fel; nem szabad!. jó lesz ez egyszer; egyszer muszáj lesz jónak lennie. ♥
a mai napom; egy átlagos csütörtöki nap volt; semmi extrával nem rendelkezett. pörögtek a fogaskerekek; de nem nagyon engedtem; azt; hogy valami eget-rengetően elvesszek a gondolataimban; mert; abból sosem származik jó. egy biztos valami nagyon fontos hiányzik az életemből és ez az érzés mindig rám tör; helytől és időtől függetlenül. mindig képes marcangolni a lelkemet; oly annyira minden rá; rájuk emlékeztet. szeretném visszakapni; a múltamat; az oly hűn visszavágyott múltat; a gyermekéveket; az önfeledt baromkodásokat; amikor még nem volt baj; hogy hülye az emberfia csak az volt a fontos; hogy jól érezze magát. nem igazán tudok mit írni már; inkább beszéljem eme gyönyörű idézet; ha már ennyire idevágó.
'fura dolog ez a hiányérzet. a legváratlanabb időben jelentkezik; képtelen helyzetekben. betöri az ajtót. nem kopogtat; nem kérdezi; hogy alkalmas-e; és a legfontosabbat is elfelejti; hogy fel vagyok-e rá készülve. csak jön és beköltözik a lelkembe. próbálom nem észrevenni; elterelni a gondolataimat. de azokon a napokon; mikor meglátogat; a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép; a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. emlékeztet azokra az időkre; mikor még nem ismertem őt a hiányt. a múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. végül megtör. fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. az időt lelassítja; az álmokat elkergeti; és mikor már minden energiámat elszívta; elmegy. elmegy úgy; ahogy jött; kérés nélkül; váratlanul.'
hála a jó égnek ma megírtam a szociológia vizsgámat; ami egyik jó barátomnak köszönhetően a vártnál jobban sikerült. és ennek nagyon örülök; már csak egy van hátra; mert sikeresen megbuktam még egy vizsgán. de tényleg az a legeslegutolsó; hála a jó égnek. délután rohantam át a kicsi szívem elé; de olyannyira feleslegesen; hogy azt még csak el sem tudom hinni. ezért; hát hazajöttem és agyaltam miért nem hagyom inkább az egészet a picsába; de egy hang belülről mindig azt mondja erre; hogy: 'mert szereted.' és sajnos így igaz; szeretem nagyon. és ekkor fogta magam és felhívtam; de; hogy milyen cél vezérelt; azt nem tudnám nektek megmondani. de ellenben; mivel felhívtam; ezért ő elinvitált; egy beszélgetésre; aminek morgás és múltidézés lett a vége; tehát majdhogynem a legfájóbb. de hát mégis boldog voltam; mert vele voltam; csakis vele. nehéz ezt így leírni. hazajövetelem után egyik jó barátommal beszélgettem; aki teljes mértékben felvidította a napomat. ♥ köszönöm neki nagyon.
az idő múlékony. valaki állítja; nem is létezik; ha ez igaz; nem tudom miért érzem olyan távolinak és visszavágyottnak a múltat; és veszélyesnek a jövőt; na meg teljesen tanácstalannak a jelent. nem szabad elvesztegetnünk az időt; s én mégis azt teszem; tanulni kéne; de minden fontosabb. nem értem tanulás közben miért lesz olyan érdekes a máskor oly megszokott és figyelembe se vett fal; vagy a szobának egy része. hót ziher; hogy ilyenkor veszem észre; hogy hopp az a dolog nem is a helyén van; közben azt se tudom; hogy egyáltalán van-e neki helye; csak egyszerűen nyugodtabb leszek; ha arrébb rakom két centivel. ilyenkor már majdnem a hattyú halálát játszom el; csak; hogy valaki figyeljen rám és ne kelljen az adott dologra; tantárgyra koncentrálni. nem tudom miért jó mindez; ha egyáltalán jó. csak mégis szükségem van valamire; valakire; ami; aki megnyugtat. remélem jól fog sikerülni a vizsgám; mert már falra mászok a kedves szociológiától és a szociomókusoktól is. hiába megy le ez a vizsgaidőszak; hamarosan itt a nyakunkon a következő. mindegy is; csak legyünk túl rajtuk; az az igazán fontos. na szépet és jót mindenkinek!.
a tudás nem érzelmekből származik.
az odaadás nem érzelem
- tudomány.
ma visszavittem a jegyzeteit egy barátnőmnek; amiért nagyon hálás vagyok; hogy kölcsönadta; mivel tökéletesen tudtam élni a lehetőséggel; régen látott barát ő; pedig annak idején 8 évig nap; mint nap együtt bolondoztunk; jóban és rosszban egyaránt. különös érzés azt látni; mennyire elváltak az útjaink. szeretek visszagondolni; visszaemlékezni rég nem látott emberekre; dolgokra és cselekedetekre. volt amit megbántam és volt olyan; amit újra megtennék. a legnagyobb boldogság az lenne; ha az összes szeretett személyt összegyűjthetném egy helyre és soha el nem vesznének. elég buta álom; de minden esetre tök jól hangzik. mindig rám törnek az emlékek; emlékképek; emberek; zenék; dolgok és ilyenkor kicsit szomorú vagyok; hogy elmúlt. de így kellett lennie. délután azon töprengtem érdemes lenne-e elmenni az oly hűn szeretett személy elé a sulijához; de oda lyukadtam; hogy teljesen felesleges; ő se tenné meg; bejelentés nélkül meg pláne. arra meg; hogy húzgálja a száját nem igazán van most szükségem. elég a tudat; hogy elvesztettem Őt.
undorító vasárnapok. utálom őket annyira feleslegesek; unalom van és gondolatok szállják meg azt a csöppnyi szürkeállományt; amivel rendelkezem. jó volt a tegnap; bár a vasárnapokhoz képest; minden jó. a legszebb dolog a mai napban; az volt; hogy a legjobb barátommal elindultunk a szokásos vasárnap délutáni; esti programunkra; pizzáztunk. aztán lementünk záporba kávézgatni; ő meg sörözni. szokásosan elbaromkodtuk az időt; kellemesen társalogva; röhögcsélve. örülök az ilyen pillanatoknak; mert érzem van; akire számíthatok és bármikor szólhatok neki; ha van valami. köszönöm neki.
♥
nem az a fontos; hogy nézünk ki; hanem; hogy hol a helyünk a legjobb barátunk életében a barátok azért választják egymást; mert éppen akkor éppen olyan emberre van szükségük.
a mai napom fergeteges volt; mint ami általában hétvégén megszokott. a legjobb barátommal nyelvújítást játszottunk így született meg; a körömHÁGÓolló; a HÁGÓeszközök és természetesen a vereckeiHgomba. nem; nem voltunk pihentek. megfeledkeztem egy kicsit a problémáimról és a gondolataimról. és talán egy kicsit róla is. bár mindig valami az eszembe juttatja; szóval nehéz küzdelem vár rám. jókedvem volt. nem volt valami óriási banzáj; de arra tökéletes volt; hogy egy kicsit önfeledten nevetni tudjak. és nem búskomoran üldögélni az asztalnál. mostanság le tudtam gyűrni azt a szokásom; hogy minden apró szar dolgon idegeljem magamat; pedig régen mindenen ki tudtam akadni és felhúzni az agyamat. és ezt sajnos inkább azok tapasztalták meg, akik mindennap a közelemben élnek; cselekednek; és a legjobban szeretem őket. kicsit idegbeteg formában reagáltam a dolgokra. pedig kicsit sem állt a szándékomban; manapság meg; csak megvonom a vállam és úgy vagyok vele; hogy lesz jobb; valamikor el kell jönnie a jó pillanatok hadának. azóta mióta ezzel megküzdöttem és úgy néz ki én kerültem ki győztesen; azóta kicsit kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. és ha még ő s velem lenne, az lenne a boldogság röpke pillanata.
ajj; nem is tudom; mit írhatnék a mai napról és a gondolataimról. valami csodás nap volt ez; mégis hiányzott. hiányzott Ő. nagyon. nem akarom megint sajnáltatni magamat; sőt közel se szeretnék kerülni ahhoz a helyzethez; mert nem érzem magamat; olyan gyengének; hogy sírjak és ríjak másoknak. én csak a gondolataimat szeretném közvetíteni a nemes olvasóközönségnek. tehát; hiányzott Ő; hiszen másfél évet két hét alatt kipihenni nem lehet; főleg; hogy szeretné; azt; hogy barátok legyünk; mert szereti a társaságom. tudom; tudom; hogy ez a legyünk barátok szöveg; olyan; mint az; hogy: 'meghalt a kutya; de tartsuk meg!. *-* ' és; hogy éppen ellenkezőjét kéne tennem; de én sem szeretném elveszteni a társaságát; tudom hülyén hangzik; de tényleg nem szeretném; tudom talán ez az ótvar szerelem teszi; vagy hasonló [hátonszamár]. és nekem fájna még jobban később. de ez van. a mai napom gyönyörű volt. találkoztam legjobb barátnőmmel; aztán átjöttek a szaktársak iszogatni egy kicsit; nem régen mentek el; és itt hagytak némi piával; amit fel kell most élnem egyedül. jó is ez. köszönöm; nekik; hogy eljöttek hozzám és alkoholizáltunk egy keveset. szeretem őket és tényleg nagyon köszönök nekik mindent. egészen; mondhatni; jókedvem volt ha még ő is velem lenne; az lenne a legcsodálatosabb dolog és én meg a világ legboldogabb embere. furcsa; mert ilyenkor; mikor egyedül vagyok; nem érzem úgy azt; hogy tényleg elvesztettem volna; ehelyett inkább csak megerősít; hogy nem vesztettem még el egyáltalán. pedig be kell lássuk elvesztettem; a legeslegnagyobb kincsemet. amikor látom; összeszorul a szívem; mondhatni már olyan szükségállapot-örökkévalóság szerűen. '...kicsordult egy könnycsepp a szememből és összeszorul a szívem...' nem tudok mást elbeszélni; pedig most szívesen írnék; ha már ilyen igazán alkoholista költő kinézetben ülök a gép előtt sört és keverést felváltva iszogatva. de nem igazán jön mi. egyenlőre ez az eset nagyon padlóra küldött; elnézést; hogy az utóbbi bejegyzések szinte csak eme érzéseimet taglalják. szép éppen jelen pillanatban folyó napszakot mindenkinek!. ♥
két kedvenc beszólás született a mai nap:
- Csőáó! Merre mentek ezután valamerre?. - Ez a macska még nem van kifejlődve?.
jó volt; tegnap egy kicsit kimozdulni itthonról; barátokkal lenni és önfeledten nevetni; egy aprónyit javult az űr a lelkemben. jól éreztem magam; nincs is annál csodálatosabb dolog; ha az embernek; ilyen hihetetlen jó barátai vannak. nyugtató érzés; hogy igen számíthatok rájuk; mert a barátság a legfantasztikusabb dolog a világon. főleg ha igazi; önzetlen és feltétel nélküli. köszönöm nekik; hogy kitartanak mellettem és talán kedvelik is a társaságomat. még mindig fáj; hiányzik és éppen ezért kell; ezért jó kimozdulni a fészekből; mert semmire nem mennék; ha itthon gubbasztanék és sajnáltatnám magam itt; vagy akár facen. az utolsó vizsgám; bukta lett; mint; azt előre megéreztem. viszont; amiben reménykedem; hogy meglegyen a kettes; hát nem négyes lett? . örültem; mint majom a farkának. így megint; illetve még mindig van egy utolsó; utolsó vizsgám hátra és eljön a gyönyörű szabadság; amire oly sok egyetemista társam; velem együtt vár. szeretném már látni; érezni és nem utolsó sorban szeretni; azt; akit elvesztettem. bolond az én szívem; az eszem meg megy utána. azt kéne mondanom; hogy stop; de egyszerűen nem megy. várom; hiányzik. na de mindegy is; csak ostoba ábránd az egész. legyetek jók fiatalság!. ♥
sejtettem; hogy mégis ez lesz a vége; hogy 100%-ig vége és elveszítem a legjobban szeretett embert az életemben. sajnos; így kellett lennie; ha ő így látja jónak; nekem nem áll módomban ezen változtatni. pedig szeretnék; mindennél jobban szeretnék vele lenni; vele aludni; kelni; hallani a hangját és az egyéb apró dolgait. másfél év nagy idő; mindenféleképpen; hittem nem így lesz vége; de így lett. remélem; boldog lesz az elkövetkező években és tovább. nem akarok neki semmi rosszat; ezért is azt látom jónak; ha végleg eltávolodom tőle; ha nem látom; ha nem hallom; ha nem beszélek vele; mert a szívem szakad meg még akkor is; ha csak rá gondolok; nem hogyha még látom is. pedig minden vágyam látni; érezni; ölelni. de ez már csak egy álom marad; én meg visszatérek a régi életemhez; tudom nem az a legjobb dolog; ha az ember felönt a garatra; de ha minden a régi lesz; ennek is meg kell történnie. miatta voltam nyugodt; miatta voltam boldog; ő volt az; aki éreztette velem; hogy érek is valamit; nem csak azt; hogy te vagy a hibás; fiam baszd meg ezt is elkúrtad; ami eddig ment. igen; ezt apától kaptam sokszor; pedig ő a másik férfi az életemben; aki nagyon sokat ér nekem. akármit is tett velem és a családdal. mindig szeretni fogom mind a kettőt. ha nem is mondom el nekik; akkor is. amúgy a mai nap elég szar volt; mondhatni úgyis; hogy az utolsó vizsgám eléggé erősen bukta lesz; akármennyire is készültem rá. tehát összegezve ez a nap nem ér lófasznyit se; érzelmi szinten totál bukás szélén állok. mindegy is; pedig kezdtem azt érezni; hogy az életem rendeződni látszik. csak tudnám hogy tudok ennyire egy kis naiv picsa lenni; hogy ennyire átbasszák az érzéseim. hogy adnak egy csöppnyi remény; és én meg már totálisan belelovalom magam abba; hogy ez az; nincsen minden még veszve; aztán pofára ejtenek; hogy de igenis vége van; ne álmodozz; és vedd észre a valóságot. erre nem tudok; mit mondani; aki még akar; annak tessék itt vagyok nyugodtan bele lehet taposni a ; most annyira érzelmi negatívba vagyok; hogy aztán most az se érdekelne. elnézést kérek; eme depresszív poszt miatt; de most nem nagyon tudok; mit írni; ez történik velem. ígérem lesz jobb is; legyetek jók. ♥
tőled; magamtól már csak azt kívánom:
ha találkozunk még; bárhol e világon; ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.
a mai napomon összesen csak tanultam; illetve nagyon erősen próbálkoztam. de valamiért; ezt a szociológiát elég nehezen veszi az agyam. lehet a lelkiállapot teszi; vagy a fáradtság; de lehet; hogy az; hogy egyáltalán nem érdekel eme gyönyörű és hasznos tantárgy. kicsit fáj a szívem is; mert nem láthatom; azt; akit a világon a legjobban szeretek; de majd lesz valahogy; hiszen olyan még nem igazán volt; hogy ne legyen sehogy. a legjobban természetesen; annak örülnék; ha minden úgy lenne; mint az előtt; csak mégis kicsit más lenne; mert én sokat változtam az utóbbi időben; szerintem pozitív irányba. de majd meglátjuk; mi lészen. egyenlőre erre a csodaszép és őrülten fontos tantárgyra kéne koncentrálnom; de egyáltalán nem fűlik hozzá a fogam. na csókos.
sick of crying; tired of trying;
yeah i'm smiling; but inside i'm dying.
a mai napom; abból állt; hogy letudtam megint csak két vizsgát; így már csak egyetlen egy maradt. aztán végre vége és megint jön a lazulós időszak; meg a lustulós; filmet; sorozatot bámulós; várva várt idő. a többi egyetemistának; akiknek még sok vizsgája van ezekre a hetekre; kitartást kívánok!. hmm; azt mondanám; hogy végre egy cseppet megérintett a boldogság szele. tök jó kedvem van; lehet; hogy azért; mert elfogynak a vizsgák; de lehet; hogy egyszerűen csak egy apró indok volt az oka. mint például; a legcsodásabb esemény a mai napban; hogy találkoztam vele ♥ . és boldog voltam mikor vele voltam; majdnem lefagytam; a csípős hidegben; de ő megér bármit. bízom benne; hogy nincs még itt a vége. mást; most nem nagyon tudok írni; tanulgatok még az utolsó vizsgámra; na meg próbálom rendezni az én csodaszép életem; elrontott dolgait. csak ne lenne az az üresség; akkor minden tök jó lenne. talán azt is mondhatnám; 'ó igen boldog vagyok!.'
ugyanaz az eleje; ugyanaz a vége; ugyanaz minden kibaszott részlet!. hiánypótló termék a szerelem!.
óriási ürességet érzek. úgy érzem életem egy igen jelentős szakasza lezárulóban van. talán kezdem elérni az oly áhított ataraxia állapotát. igazán szeretném már; hogy ne idegesítsem magam és na szomorkodjak teljesen felesleges dolgokon. várom már a teljes nyugalmi állapotot; a szelektáció végét. a gondolatok selejtezése nehéz számomra; megrögzött emlékgyűjtő vagyok. már-már azt mondanám kényszerbeteg is vagyok belé. túl sok mindent tudok eltárolni a szürkeállományba; ami aztán teljesen felesleges. egyik jó barátommal; hajnali háromkor éppen arra a következtetésre jutottunk; hogy mi igazán különleges egyedei vagyunk az emberiségnek. és; ezt nem feltétlenül pozitívként értem. mind a kettőnknek van valami megrögzött kattantsága. mondhatni kényszerűsége; mániája. nem értem; hogy egy ótvar szeretethiány; hogy tudja így marcangolni az énem; nem tudom felfogni. de nem baj; lesz majd jobb; nemsokára. legalább nem jár már annyi hülyeség a fejembe; mint annak előtte. sokkalta nyugodtabban és higgadtabban tudom kezelni a dolgokat. és már már boldog is lehetnék; egy csöppet; ha nem tátongna bennem egy ekkora; mérhetetlen nagy űr.
vágyom; hogy érezd a szerelmemet.vágyom; hogy érezd; hogy szeretlek; hogy érezd.nekem nem kell más; csak téged akarlak.ha volt is más; feledem; csak téged akarlak.
elárulok előre valamit; NEM ez lesz a világ legboldogabb bejegyzése. elvesztettem azt; akit mondhatni legjobban szerettem. jó persze nem örökre; de semmi nem lesz ugyanolyan már. de még remélem; hogy ez változni fog. szerettem; szeretem és szeretni is fogom. akármennyire is butácskának tűnik eme felfogás. nem érdekel. tudom sok mindenben én voltam a hibás és sok mindenben ő is. nem tudom elhinni. egyszerűen nehéz felfogni; hogy egyik pillanatról a másikra nem szabad úgy viszonyulnom hozzá; ahogy eddig. sok mindent megtettem érte és ő is viszont; sok mindenre megtanított hálás vagyok neki mindenért. köszönöm a türelmét és jólelkűségét. az együtt töltött perceket és minden mást; mely örökre bennem fog élni. egyetlen egy dolgot szeretnék; mégpedig; azt; hogy éljen boldogan. akár nélkülem; akár velem; de boldogan. de mi az valójában; hogy boldogság? mindenki annyit beszél róla és mégis sokan nem is tudják elképzelni mindazt; amit a boldogság megtestesít. sokan; tárgyilagos dolgokra összpontosítanak; de ezek nem helytálló dolgok. a boldogság merőben más. a boldogság; mindig a legváratlanabb pillanatokban jön; a rendkívüli szenvedés tövében teremtődik meg és ugyanolyan hirtelen; mint jött; el is illan. csak egy kisebb átmenet; ami csak azért nem tart sokáig; nehogy megszokjuk. egy közjáték; talán nem is egyéb; mint a szenvedéseink hiánya.
I NEED HIM; NOW!. *-*♥
ne higgy a meséknek!. vidám befejezés nem létezik. sőt. befejezés sincs. az élet megy tovább; két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. legyőzhetsz hatalmas akadályokat; dacolhatsz ezer veszéllyel; farkasszemet nézhetsz a gonosszal; a végén dicsekedhetsz is vele; de az még nem a befejezés. amíg van benned szufla; a történeted pereg tovább.
a játéknak vége; ami az emberből maradt; már régen a dögevők és lárvák étke. ez inkább isteni eredetű valamik összecsapásával lenne leírható. mindig is utáltam a függőséget; a szerelmet vagy bármit ami ezekhez köthető. jelen esetben az elsővel kellett illetve még kell számolnom. a függőség. túlságosan társfüggő vagy társaságfüggő vagyok; ha valaki sokat foglalkozik velem megszokom; elkényelmesedem; vagy éppen szívvel-lélekkel próbálom neki viszonozni tetteit. úgy érzem ez most sincsen másképp. játszottunk; nyíltan és mégis vesztettem. most sokan hülyének néznek; de nem tud érdekelni. számomra meglehetősen felemelő volt eme pár hónap melyet vele tölthettem. sajnálom; hogy nem feleltem meg neki; vagy éppen másra vágyik. én úgy érzem megtettem minden tőlem telhetőt; amit csak lehet egy ilyen bonyolult szituációban. akármennyire is próbálom tagadni; szeretem. nem szerelemből; de nem is vagyok közömbös iránta. sok mindent köszönhetek neki az elmúlt időben. kirántott egy mélypontból; ami már a durva alkoholizmus határát súrolta. boldoggá tett; megnevettetett; néha kikészített; de összeveszni nem vesztünk össze soha. hálás vagyok neki; amiért sok mindenben támogatott; talán támogat is. de el kell fogadnom a döntését; ami nem megy az nem megy. igazándiból egyet kívánok neki; hogy legyen boldog örökre; meg legyen minden jó az életében; szeressék és becsüljék meg annyira amennyire kell és amennyire én nem tudtam. nem mondom; azt hogy nem fáj; mert igen is kellemetlen sőt iszonyúan fáj; mint valami drogos úgy remegek; úgy megbabonázott a kis szemétláda. de majd egyszer jó lesz; erős leszek és leszokom a drogról. és újból neki állok az életemhez; reménykedve; hogy az út nem újfent az alkoholizmushoz vezet. ellenben míg vele voltam sokat változtam; sokkal higgadtabb vagyok; többet nevetek; jobb lett a közérzetem és önbizalmat is adott jócskán. ahhoz képest; hogy le voltak fektetve a játékszabályok és tudtam minden lépésről; és ennek következtében nem bíztam el magam az; hogy már nincs iszonyúan megvisel; annak ellenére hogy felkészültem már régen erre. azt hittem gyerekjáték lesz; de legszívesebben telesírnám a kispárnámat; ( itt megjegyezném azért szerencse; hogy nem az a típus vagyok. ) meg elmondanám milyen szar az élet; de nem érnék el vele semmit; arról nem is beszélve mennyire gyerekes és szánalmas viselkedés lenne. a szomorúságot álcázni a világon a legkönnyebb; egy két mosoly és már mindenki azt hiszi; hogy boldog vagy és semmi gondod nincsen. az emberek átverhetők; mert mindig az alapján ítélnek; amit éppen látnak; ezért is oly könnyű játszani nekik. 
