~ fájdalomcsillapító.*

valami inspirálóan különös érzés fogott el pár napja. nem tudom miféle és honnan jött, de émelyítő és ködös boldogságérzettel körülvevő érzés. ami persze nem rossz. hihetetlen energiatöltet, így a semmiből pont a legjobbkor, mikor már kezdene az ember rádöbbenni mennyire szánalmas is az élete. egyszerűen a semmiből megszállt az a tudat, amit igazából eddig is tudtam: milyen jó is, hogy ennyire liberális és elfogadó tudok lenni. azt hiszem itt következik az a nyáladzós rész, amit már mindenki betéve tud, de egyszerűen nem tudok szabadulni ettől az érzéstől, hogy ne kürtöljem világgá. nekem vannak a legcsodálatosabb barátaim a világon. nemtől, identitástól és egyéb kategóriáktól függetlenül, ők azok az emberek akik kiegészítik a mindennapjaimat tökéletes egésszé. tökéletes egésszé kovácsolják bennem mindazt, amik összetört szilánkokként hevernek a lelkem mélyén. ezek az emberek a legcsodálatosabb, lelkek a világon és én meg a legszerencsésebb ember, hogy mellettem vannak a mindennapokban. nem, nem vagyok boldog. inkább vegyes érzelmekkel telt. nem tudom hová tartozom, nem tudom ki vagyok, csak lebegek. lebegek egy ködös burokban, ami iszonyatosan pozitív. igazából nem is érdekelnek a tények, míg ezek a lelkek körülölelnek és a maguk kis buta módján esetleg a tudtuk nélkül a magasba emelnek. nem tudom mire mennék nélkülük, egyszerűen leírhatatlan érzéssel tölt el, hogy vannak és, hogy NEKEM VANNAK. a létezésük, a kisugárzásuk, egy-egy mosolyuk és örömük bearanyozza az életemet. nem tudom másképpen leírni, csak ilyen csöpögős és undorítóan üres szavakkal, és még ez sem fejezi ki mindazt, amit érzek az irányukba. mondanám szeretem őket, sőt eléjük állnék és a szemükbe mondanám: SZERETLEK! de egyszerűen, az nem fejezné ki mindazt, amit érzek, csak egy üres szó lenne, ami pillanatok alatt elszáll és marad a kínos és hideg csönd.

- mint ahogy most is. -

amilyen hévvel elkezdtem írni, olyan sebességgel ürültek ki a gondolatok a fejemből. csak az érzés maradt, pillangók, pillangók everywhere. és azok, amiket tőlük kapok, azok a tettek és szavak, leírhatatlanok. azok a leírt szavak, melyeknek minden egyes hangsúlyát és zengését a fülemben hallom. csodálatos érzés, soha nem éreztem még hasonlatosat ehhez, ez valami felemelő és az egekig magasztaló. azt érzékelteti velem, hogy igen is fontos vagyok. még akkor is, ha esetleg nem teljesen igazak. iszom ezeket, intravénásan ki vagyok szolgáltatva mindennek, mint a morfium a fájdalmaktól lázas lüktető testbe úgy hatnak rám ezek. amikor ilyen és ehhez hasonlatos szavakkal illetik az embert, hogy: 'nekem előtted soha nem voltak igazi barátaim. köszönöm, hogy vagy! ♥' - valami leírhatatlanul csodálatos érzés.

- és csak egyet tudok mondani önző módon: SZERETNÉM MÉG! -