 |
i *LOVE you more than anything.
you fucking idiot. |
hajnali fél kettő van és az eddig megfogant gondolatok hirtelen kitollasodtak és szárnyra kaptak, mielőtt szavakba önthettem volna őket. gondolatilag üres vagyok, az érzések pedig leírhatatlanok. leírhatatlanok alapból. csak mégis, én naiv próbáltam volna emléket állítani nekik, még akkor is, ha ezt az érzést nem adja vissza más, csakis ő. ő az, aki ölelésével megtörte a jeget és felmelegítette a szívem. a szerkezet, igaz nagy nehezen, morcosan csikorogva és szikrázva a rozsdától..., de elindult. most pedig minden áron le akarja dobálni a láncot, ezzel fenyegetőzve, ha nem lehet mellettem ezt érdemlem. és sajnos nem lehet mellettem, pedig szükségem lenne rá a nap minden egyes percében. függő lettem, méghozzá kritikán aluli.odáig vagyok érte és ezt egy kicsit szégyellem is, hogy ennyire vehemensen reagál rá az érzelmeim fő központja, gyengének és sebezhetőnek érzem magam tőle.
'álmokon kívül most más nem érdekel
óriás szappanbuborékba ültetem magam.
VIGYÉL EL...'
 |
csodálatos, euforikus érzéssel tölt el minden perc, amit vele tölthetek.
|
____________________________________________________________________________
megint elfogytak a szavaim és most így egy hónap távlatából újból neki fogtam ennek a bejegyzésnek. nem garantálom a sikerességét, de muszáj megírnom. belső kényszert érzek, hogy kiírjam magamból az elmondhatatlan érzéseimet amik, mint az infúzió minden egyes cseppje átjárják a testem minden zugát ezzel éltetve sorvadó lelkivilágomat. komolyan sosem írtam még ilyen lassan blogbejegyzést, éget minden egyes szó, amit meg akarnék osztani a világgal, de egyszerűen nem tudom leírni, mardos, nem ereszt, kapaszkodik. nem tudom, miért... pedig rettenetesen csodálatos és pozitív hatással van rám. a szimpla rózsaszín köd helyett, én szivárványszínű fátyolvilágban élek, mikor velem van. ha nincs velem, a zord szürke eső/hó fellegek jönnek és borítják sötétbe a napjaimat. de eső nélkül nincs szivárvány, ahogy hiány nélkül nem is igazi az a szeretet. furcsa érzéssel tölt el az a tudat, hogy azt hittem ezt az érzetet más már soha, de soha nem hozhatja elő, nem tudja kiváltani belőlem más, csak ő. és erre tessék... tévedtem, jöttek, láttak és elrabolták a szívemet egy szempillantás alatt. boldoggá tesz és egyben félelmet is gerjeszt. félelmet, félelmet önmagamtól. eljutottam így röpke egyetlen hónap alatt, hogy félek, hogy elveszíthetem. egyszer már megtettem, hogy elveszítettem a lelkem legfontosabb darabját, aki igaz most mellettem van, de már soha, SOHA nem tekint majd úgy rám, mint annak előtte. most itt van ő és minden pillanatban mikor kimondja, hogy 'SZERETLEK!' - kívánom, hogy fagyjon le minden, álljon meg az idő és
tartson örökre ez a pillanat, ( hmm... 'örökre', tessék még a végén újból hinni fogok a jelentésében? ) végigfut a hideg a hátamon és lehet nem látszik, de úgy érzem könny szökik a szemembe és visszafojtom őket, nem hagyom a félelmeimet kitörni. nem fogok tudni elég hálásnak lenni neki, hogy megtanított újból szívből szeretni és, hogy mellettem van. köszönöm neki, mindazt a szeretetet, amit ez alatt az egy hónap alatt kaptam tőle, és rendkívül sajnálom, hogy én a felét képtelen vagyok adni. pedig szeretnék, többet, többet, többet szeretnék adni.
SZERETEM.♥
'gyere kedves, orra nedves, szeme csillan, szaga édes.
van-e esélyem te gyönyörű? kalapál a szívem érted, dadogásom
nem is érted, nem lesz a szívemben derű...'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése